Varázslatos ugráló vár.
Nagy Európának közepén, kicsiny Magyarországnak szívében, volt egy játszóház, ami különlegesebb volt minden játszóháznál kerek-e világon. A benne rejlő varázslatos ugráló várról nem tudott senki más, csakis azok a gyerekek, akik hittek a tündérekben és a varázslatban. S még valakik, akik láthatatlanul jártak, repkedtek az emberek között. Kicsinyek voltak akár az óvodás gyermekek, színes ruhában színjátszós szárnyaikkal libbentek, reppentek kedvükre ők, a kedves tündérlányok és tündérfiúk, tündérkirálynő és felséges ura, tündérkirály. Akik tündérországot alkották, s varázslattal és szeretettel halmozták el a gyermekeket, kik ebbe a különleges játszóházba jártak játszani és a titkos átjárón, varázskapujukon át beléphettek Tündérországba.
Történt egy áprilisi napon, hogy egy tündéri szép 4-éves kislány Georgina, édesanyjával ebbe a különös játszóházba ment játszani. Mit sem sejtett akkor még Tündérország létezéséről, ami egy lépésnyire volt tőle, amikor az ugráló várban ugrándozott önfeledten. Szép mosolygós arca és örömtől csillogó szeme volt Georginának. Akár a kis tündérlányoknak. Amint Georgina ott kúszott, mászott a várban, egyszer csak egy csilingelő hangra lett figyelmes. Körbenézett, de nem látott semmit. Ekkor eszébe jutott a mesékből ismert tündérek csilingelő hangja. Nagy mosolyra nyílott szája és tudta, csakis tündér lehet az ami ezt a hangot adta. Bizony úgy is volt, és ekkor megjelent, láthatóvá vált a vele szemben repkedő tündérfiú, Minó aki csodálattal nézte Georgina bájos arcát, vidámságát. Georginából áradó kedvesség és szeretet megszólalásig hasonlított az általa ismert tündérlányokéhoz. Meg is szólította Georginát. – Nahát, te egy tündérlány vagy, vagy kislány? Ilyen gyönyörű kedvességet eddig csak Tündérországban láttam ott nálunk! Közben az ugráló vár kapuja felé mutatott, ami ekkor hirtelen szivárványszínűvé változott. Georgina ámulattal nézte Minót és a kaput. De érezte közben szívében az örömöt és felpattant, hogy a kapuhoz szaladjon. A tündérfiú ekkor elé állt és azt mondta. – Látom, hiszel bennünk Tündérekben és látod a kaput is. Ezért láthattál meg engem. Kérlek gyere velem át, megmutatom neked a mi világunkat és játszhatnánk együtt! Olyan csodásan szép vagy, nagyon tetszel nekem! Közben kézen fogta Georginát és így kísérte a kapun át. Georgina mosolyogva válaszol. – Nagyon szívesen megyek. Nahát! Milyen szép színes és vidám ezen a másik oldalán a vár. Ez varázslat? Kérdezte csodálkozva. Minó erre tovább udvarolt. –Nem. Te vagy a varázslat. – Hogy hívnak? Kérdezte. – Georgina a nevem. Válaszolt az elpirult kislány. Szaladni kezdett az illatos virágok között, ahol színes pillangók repkedtek, a fákon madarak csicseregtek és szikrázóan sütött a nap. A tündérfiú nevetve repült utána és közben kiáltotta. – Engem pedig Minónak hívnak! Gyere velem, mutatok neked valamit! Ekkor megfogta Georgina kezét és felemelkedett vele a levegőbe, repültek egyre magasabbra, ahogy eddig csak álmában repült a kislány. Nagyon tetszet neki, amit fentről nézhette ezt a varázslatosan szép, színes, új világot és suhantak, arcukat simogatta a szél. – Nem félsz? Kérdezte Minó. – Nem! Felelte Georgina mosolyogva, nagyra nyílt csodálkozó szemekkel. Így repültek, míg egyszer csak ...
