A kis fa
Létezik egy tarka rét,
mely közepén egy kis fa él.
Mikor elérkezik a hideg tél,
minden csupa hó és jég.
Süvít a fagyos szél, a kicsi fa mégsem fél.
Nincs hozzá hasonló lény,
aki földben s égben is él.
Szikrázó fehér hó a ruhája.
Oly tiszta, és csoda szép!
Boldogan áll, néz az ég felé.
Amikor eljő a tavasz
kisüt a napocska és csiripelnek a madarak.
Elolvad a hó, fácska ágán rügyek pattannak.
Áztatja eső, simogatja nap,
így lesz a fának sűrű lombozata.
Nő a fa, cseperedik,
faszíve is felmelegszik.
Hallgatja a gyerekek kedves énekét,
ágai, virágba boruló, nektár-édesség.
Végre itt a nyár! Vidáman hajladozik a fácska,
mosolyog a szeme, szája.
Virága gyümölccsé változik át.
Sok kis állat és gyermek örömére
így lesz a fa a Föld ékessége.
Szereti őt kicsi s nagy!
Vigyázzuk, óvjuk, oly pótolhatatlan!
Otthona apró madárcsaládnak.
Levegőt ad ő az emberfiának.
Beköszöntött az öreg ősz ,
kis szereplőnk nagyra nőtt.
Zöld levele színes lett a fának,
mert ősszel hideg szelek szállnak.
Lehullott lombkoronája,
így lett meleg avar-ágya.
Büszkén áll e fa már.
Erős és bátor lett. Na lám!
Sok szeretetet kapott már,
boldogan telik élete hát.
Jöhet a tél,
majd a tavasz
majd a nyár,
aztán az ősz
és így tovább!
A kis fa csak növekszik és gyarapodik.
Nem éri baj, míg a földben áll!
Mégmégmég, kérek még :) Szeretem olvasni az írásaidat :)
VálaszTörlés