A „vízcsepp”
Egyszer régen, réges-régen sok-sok pici buborékból, megszületett a víz, nagyon hálásak lettek az emberek, az állatok és a növények érte. Hiszen víz nélkül nem élhetnénk. Ezért aztán, mindenki kincse lett.
Kicsi Árpi nagyon szomjas volt, és anyukája adott neki egy színes pohárkába vizet. Nem is tudták, de ekkor egy vízcsepp nagyon boldog volt. Hiszen olyan szép pohárban lehetett, amilyet még sohasem látott. Mert bizony a „Vízcsepp”, nagyon messziről, kalandos úton jutott ide, hogy eloltsa Árpika szomját.
Először messzi- messzi tengerekben lakott. Képzeljétek el, hogy a többi „vízgyerekkel” fogócskáztak, amikor meglátta a tengerből kivezető utat. Elindult ekkor világot látni. Sebesen folyó vizek közé folyt, akik folyónak hívták magukat. Kanyarogtak együtt, jobbra-balra, föl meg le! Hú-hú! Micsoda száguldás! Ez aztán a jó móka! Ekkor hirtelen, egyre erősebben sütni kezdett a napocska. És hopp! Felkapta őt, a többi” víztársaival” együtt. Szálltak fel a magasba, egyre csak szálltak, szálltak, szálltak. Mígnem, sűrű fehér kemény-víz rokonaikhoz ragadtak, akik felhőknek nevezték magukat. Lenézett a földre, és olyan csodaszép színes pompában láthatta a világot, amilyennek a földről azelőtt soha. Minden sokkal kisebb lett fentről nézve. Nahát! Milyen izgalmas! Nem sokáig tudott nézelődni, mert húú… nagy szél kerekedett és fújta- fújta őket, míg le nem esett mind a sok víz, egy nagy tóba! Itt találkozott a „vízcsepp” a tavi-víz rokonaival. Lubickoltak kedvükre, nevetgéltek örömükben a „vízgyerekek.” Kis ideig tudtak játszani a tavacskában. A Föld ereje beszippantotta őket és keskeny sötét járatokon haladtak előre. Ezután mindenféle gépeken át, újabb és újabb csövekbe kerültek. Egyszer csak megálltak. Mozdulatlanul. Végre kipihente volna magát a „vízcsepp”. Hirtelen, zsupsz, nagy lendülettel a gyönyörű színes pohárban találta magát „víztestvéreivel”! Véget ért a „vízcsepp” nagy utazása, boldogan oltotta hát Árpika szomját! Itt a vége, idd meg szépen! Csússz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése